9:30 AM Augusztus 20. magyarországi élmények... |
Sok magyar város ünnepelt tegnap.Tegnap volt Magyarország
nemzeti és állami ünnepe – I. István király szentté avatásának
évfordulója, Szent István király ünnepe, az Új Kenyér ünnepe, valamint
1949 és 1989 között a Magyar Népköztársaság Alkotmányának hivatalos
állami ünnepe. Ezen kívül ugyancsak tegnap rendezték meg a negyvenedik
alkalommal a Virágkarnevált Debrecenben. A Budapesttől nem messze fekvő
Göd városa pedig tegnap ünnepelte várossá avatásának 10. évfordulóját.
Mit mondjak, hosszú napom volt tegnap...
Hajnali 5-kor keltem, mivel hatra volt megbeszélve az
indulás. Öten mentünk innen Csatárból, Barna (a polgármester), Gyuszi
(az alpolgármester), Rolli (az itteni vízművek igazgatója:), Nándi
(helyi jogtanácsos) és jómagam, most éppen énekesi szerepkörben. Gödre
voltunk hivatalosak a város várossá avatásának tizedik évfordulója
alkalmából rendezett ünnepségre. őszintén megmondom, nem gondoltam,
hogy ennyi híres embert fogok látni testközelből. A több mint háromszáz
kilóméteres út után megérkezve nagyon kedvesen fogadtak bennünket,
rögtön betessékeltek egy étterembe, ahol megreggeliztünk, aztán kaptunk
egy szobát az egyik gödi szállodában, amikor pedig a tízkor kezdődő
megnyitóra megérkeztünk, rögtön két hírességet is láthattunk a
színpadon, először is az elragadó Varga Izabellát ( a Barátok közt
Nóráját), aki műsorvezetőként volt jelen a rendezvényen, ezután pedig a
Nox-ból jól ismert Nagy Tamást, akinek táncos csapata a Presidace
Company szintén fellépett, hatalmas sikert aratva a megnyitó után.
A megnyitó és az ebéd után, elég lezser volt a program
7-ig a fellépésemig, így aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve
átgurultunk Budapestre, hogy megnézzük a Red Bull Air Race
világbajnokságot, amely a Duna fölött zajlott, éppen. Kora délutánra
mindkét oldalon megtelt a rakpart a Margit-híd és
Lánchíd közötti szakaszon, és bár rekkenő hőség volt, mégis több
százezren voltak kíváncsiak Besenyei
Péter és társai a versenyére. Az azt megelőző légi bemutatóra is nagyon
látványos volt, amelyen a vadászgéptől az utasszállítóig számos repülő
hasított át a
Duna feletti légtéren. A legizgalmasabb betétprogramnak azonban
egyértelműen a hétfős francia Breitling Jet Team formációs gyakorlatai
bizonyultak, trükközésüket látva a nézőknek bizony leesett az álla.
![]()
A hőguta folyamatos fenyegetése mellett még azon is
bosszankodhattam, hogy ilyen helyen vagyok, ahol egy csomó jó fotót
lehetne készíteni, és csak a lestrapált kis fostalicska kompaktom van,
ami sokszor rosszabb képeket csinál mint egy jobb mobiltelefon... Na de
így jártam:)... Nincs mit tenni.
Becslések szerint legalább hatszázezer ember volt a rakparton.
![]()
Érdekes, hogy amint Szujóék bemondták hogy Besenyei kiesett, a
tömeg nagy része elindult hazafelé. Itt látszott meg hányan jöttek ki
csak őmiatta. Mi is visszafordultunk, és a parkoló felé vettük az
irányt. Visszatérve a szállodába két óra szieszta után elindultunk e
fellépés helyszínére, ahol néhány perccel a megérkezésünk után már
hívtak is a színpadra. Az előzenekarom valami SP volt, sosem hallottam
róla (csak vicceltem, egyszer hallottam róla:)))
![]() Bár zenekar nélkül kissé "pucérnak" éreztem magam
a színpadon, a közönség nagyon jól fogadta az egyébként számukra
teljesen ismeretlen dalokat.
Haza indulás előtt még beinvitált minket Göd
alpolgármestere, Szegedi Sándor (akinél többek közt olyan vendégek is
voltak, mint Vitray Tamás és Kállai Bori), majd pedig egy finom vacsora
után végül haza indultunk. Negyed három volt mire hazaértünk... Mondom,
hogy hosszú egy nap volt...:)
|
|
Összes hozzászólás: 5 | ||||||
| ||||||