Apám halála óta valahogy nem volt mit írjak. Nem éreztem, hogy blogban kéne kifejeznem magam, hogy le kéne írnom az érzéseimet. Túl sok minden volt, amit rendeznem, tisztáznom kellett magamban, és az írást egyszerűen nem tartottam fontosnak. Most azonban mégis összefoglalom, mi történt azóta. Nem is annyira másnak, inkább csak úgy, magamnak. Ezzel rakosgatva mindent a maga kis helyére, rendet rakva magamban.

             Apám halálakor egy gyorsétteremben dolgoztam,ahol sok barátot szereztem, és rengeteget tanultam németül. Emellett folyamatosan olvastam Stephen King újabb es újabb könyveit németül, és kiírtam az ismeretlen szavakat. Ahogy októberben (2015) lejárt a munkaszerződésem, és ezzel letelt a két év, ami ahhoz kellett, hogy megkapjam egy évre a munkanélküli segélyt és tanulhassak, kiléptem és úgy döntöttem állami segítséggel továbbképzem magam, hogy valami hozzám közelebb álló munkát is kaphassak később. Előbb úgy tűnt, megkapom a támogatást egy hangmérnöki képzésre, aztán sajnos mégsem lett belőle semmi különböző adminisztratív okokból. Ekkor beiratkoztam egy nyelviskolába, hogy B2-es nyelvvizsgát tehessek, ami meg is lett, méghozzá kitűnő minősítéssel, hiszen mindent beleadtam a tanulásba. Ezután adódott egy lehetőség egy három évről két évre rövidített médiadesigneri képzésre, amire azonnal le is csaptam, hisz ez a téma is nagyon érdekelt már régóta. Most itt vagyok. Ebben a pillanatban is az IBB számítógépénél ülök, éppen lyukas órám van.

             Zeneileg is sok minden történt az elmúlt több mint egy évben. Az apámnak írt dalból igazi búcsúdal lett, a videoklip is abszolút ezt az érzést hozza. Eddig több mint kétezren hallgatták meg a Youtube-on.

             A nagy lélegzetvételű Musicbox albumunk Sándorral es Antival a végkifejlethez közeledik, olyan remek dalok születtek az elmúlt évben rá mint a Drifting away, a Nothing to lose, a Memories of another life, a Voices from the other side, vagy éppen a Turn back the time, aminek az érdekessége, hogy Sándor első szerzeményéből írtam át angolra és adaptáltam az albumhoz, emiatt különösen értékes új színt visz az amúgy teljesen általam írt dalok közé. Igazából már csak egy dal hiányzik, hogy teljes legyen az album és akkor rátérhetünk az utolsó simításokra, majd pedig a lemez kiadására. Egyelőre számunkra is homály fedi, hogy az milyen módon történjen meg. Szeretnénk biztosak lenni benne, hogy kap nyilvánosságot és nem tűnik el az internet végeláthatatlan mélységeiben. Közben kiadtam egy saját dupla albumot internetes terjesztésben Déjà vu címmel, amin olyan dalok szerepelnek, amiket az elmúlt tizenöt évben írtam, készítettem, és nem adtam ki semmilyen formában, pillanatnyilag pedig éppen ezek közül az egyik dal angol adaptációján dolgozunk, a Constant change-en, ami a Minden változik című dalomból született. Azért mondom, hogy abból született, mert egyáltalán nem szó szerinti fordítás, és zeneileg sem ragaszkodtam nagyon az eredetihez. Inkább úgy mondanám, továbbgondoltam minden tekintetben, és Sándor egyedi ritmusszekciójának meg Anti ütős gitárriffjeinek köszönhetően igazi Athmossmusic-os hangzású, érett, kerek dal lett. Egyelőre az a terv, hogy single-ként jelentetjük meg, de még az is lehet, hogy helyet kap majd a Musicbox albumon is, mivel hangulatilag nagyon beleillik.

              Tavaly ilyenkor részt vettem egy a kv331audio által meghirdetett versenyen egy dallal, az Escape to nowhere-rel, ami elektronikus zene, leginkább dubstep jellegű, (a soundcloud oldalamon meghallgatható) és amivel különdíjat nyertem, ami egy közel 400 dollár értékű szoftverszinti a SynthMaster volt, az addig megjelent összes bővítményével és hangszínbankjával. Ebben az évben is meghirdették már a versenyt, és szeretnék most is részt venni rajta.

            A lányok nőnek, idén már Szilvi is sulis lett, Nóri pedig ötödikes gimnazista egy jó hírű katolikus lányiskolában, ami ráadásul két percre van tőlünk gyalog. Trombitán tanul, aminek biztosan a fater is örülne, ha láthatná… Szinte látom magam előtt, hogy dagadna a melle a büszkeségtől, amikor látná a kis unokáját (aki mellesleg már akkora mint Anna), amint a Jingle bellst játssza trombitán…

            Anyám hozzánk költözött, hiszen egyedül nem sok értelme lett volna otthon maradjon Romániában. Egy év leforgása alatt elvesztette a szüleit és a férjét, nem csoda hát, hogy nagyon összetört lelkileg. Szerencsére itt velünk, lassan ismét magára talál, és rengeteg öröme telik az unokákban, akik imádják. Szeretteink elvesztését csakis szeretettel lehet gyógyítani, ez örök igazság, itt pedig olyanok között lehet akik mind nagyon szeretik. Ráadásul hatalmas segítség nekünk, hogy itt van, hiszen korábban a lányok sokszor kellett pár órára egyedül maradjanak otthon, ha épp mindketten dolgoztunk, így meg mindig van otthon velük valaki, a szerető nagymami, aki minden óhajukat lesi, foglalkozik velük, és sálat, sapkát köt nekik.

           Csodálatosan szép ősz van. A hulló levelek aranyba, bronzba borítják a hosszú sétányokat, az emberek pedig egyre inkább lecserélik ugyan a könnyű őszi dzsekit vastagabb kabátra, és behúzott nyakkal sietnek munkába a reggeli csípős hidegben, de annál jobban élvezik a délutáni napsütést. Az idősebbek még meg-megállnak egy pillanatra gyönyörködni a parkok fáinak színpompás lombkoronájában, mélyen beszívják a friss őszi levegőt, talán régmúlt idők emlékeit megidézve. A hosszú estéken Sherlock Holmes és Watson doktor kalandjait olvasom fel a lányoknak, és együtt izguljuk végig egy-egy megoldhatatlannak tűnő rejtély felderítését, alig várva a következő fejezetet, hogy megtudjuk hogyan alakul tovább a történet. Az élet telik tovább, még ha néhányan hiányoznak is a közös családi képekről, és kevesebb tányér kell is az ünnepi asztalra. Nekünk pedig nincs más választásunk, mint hogy úszunk az árral tovább, megőrizve az emlékeinkben azokat akiket szerettünk, de már nem láthatunk többé.