10:20 AM Első lépések... |
Mindig más otthonról eltervezgetni, hogy majd így lesz, meg amúgy, mert amikor az ember már a tettek mezejére kell lépjen, akkor mindenféle külső dolgok szólnak bele az otthoni kényelmes tervekbe. Aki járt már így, az általában ezeket a lehetséges plusz-mínuszokat belekalkulálja. Én is inkább vagyok ilyen téren realista, mint álmodozó, és igyekszem mindig beleszámolni a tervekbe a kisebb-nagyobb külső körülményeket is.
Így egy hét ittlét után, ideje összeszednem a gondolataimat, amiket az úton idefelé, és azóta gyűjtögettem. Több, mint egy hete indultunk el anyuval Csatárból, és az út legalább olyan hosszú volt, mint amilyenre emlékeztem. Fáradt is voltam, a több napos nem alvástól, úgyhogy többszörösen megerőltető volt 15 órát vezetni, főleg, hogy a navim még mindig csak a Pest központján keresztül vezető utat ismeri, ott meg akkora dugót fogtunk ki, hogy egy órába tellett átvergődni rajta. Az autópályán viszonylag jól haladtunk, de Frankfurt előtt a sztrádán is dugóba kerültünk, úgyhogy teljesen kipurcantam mire végre megpillantottam az Offenbach bejáratát jelző táblát. Két saroknyira a tesómék lakásától megállok a pirosnál, hát kit pillantok meg? Anna a két lánnyal épp felénk sétál. Ahogy észrevett, mutatja a lányoknak, hogy nézzétek, ott van apa, mire a csajok úgy elkezdtek ugrálni örömükben mint két kis csikó, alig tudta visszafogni őket, hogy oda ne szaladjanak hozzám. Amikor végre kiszálltam az autóból, nem győztek ölelni, puszilni. Mi tagadás, belőlem is elszállt rögtön az egész napos fáradtság, mint mindig amikor csak egyetlen hosszú munkanap után is elém szaladnak otthon:) Szóval egy része a nyugtalanságomnak ezzel szertefoszlott, mint a lufiból kidurranó hélium.
De persze ezzel, korántsem ér véget a történet, hiszen a héten kezdődött az iskola és az óvoda, ahol a lányok egy teljesen idegen környezetben, egy számukra ismeretlen nyelvet beszélő közösségbe kell beilleszkedjenek. Szerintem mi felnőttek sokkal jobban izgultunk, mint Szilvi meg Nóri.
Tegnap aztán kora reggel, elindultunk az első német iskolai és óvodai élményeket begyűjteni. Szilvi már volt egyszer az oviban próbából, és akkor egészen jól viselte, bár maradni nem volt hajlandó. Ehhez képest tegnap, picit szégyenlősen ugyan, de odaadta a kezét az óvónéninek, aki számára érthetetlen módon magyarázott neki, és hagyta, hogy leültesse a többi gyerek közé egy kis asztalkához, ahol papír és színes ceruzák voltak kikészítve neki. Bár Anna a biztonság kedvéért az előtérben maradt, arra az esetre, ha Szilvi mégis meggondolja magát, szerencsére jól telt a délelőtt és délben, amikor hazajöttek Szilvi elmesélte, hogy az a csomó gyerek mind csak azt mondta neki hogy Halló, Halló, de hogy minek azt nem tudja:)
Nóri második osztályba ment, ahol 20 gyerek van, és rajta kívül még legalább 8-10 külföldi a Föld minden szegletéből. Mondtam is neki, hogy ne keseredjen el, mert nem ő az egyetlen, aki nem tud még németül, ráadásul, ha a német gyerekeknek kéne magyarul beszéljenek azok se tudnának kinyögni egy vak hangot sem, és én tudom, hogy nagyon ügyes és nagyon okos kislány, és hamarosan minden nagyon jól fog menni, a lecke is meg a nyelv is. Mindemellett amikor kijöttünk az osztályából, szegénykém elég riadtan nézett utánunk. Aggódtam is, hogy hogyan fog boldogulni, de szerencsére talpraesett kislány, úgyhogy feltalálta magát. Délután elmesélte, hogy amikor feladatlapot töltöttek ki, ő nem értette melyik szó mit jelent de mégis egész jól sikerült neki, mert megnézte hogy hogyan csinálja a padtársa és ő is úgy csinálta. A tanító néni is nagyon kedves, ráadásul ebben az osztályban azért is vannak csak húszan, hogy jusson idő a nyelvtanulásra is, ezért remélem, hogy minden jól megy majd. Ma reggel már, mindketten sokkal nyugodtabban ültek le a helyükre az oviban/suliban, és mi is sokkal nyugodtabban hagytuk ott őket.
Végül is ez a része a dolgoknak úgy néz ki sínen van, persze legnagyobbrészt Anettnek és Sándornak köszönhetően, akik végig segítettek mindenben, gyakorlatilag, kikövezték előttünk az utat idáig, és mindenhova jöttek velünk, ahol beszélni kellett, hiszen a mi igencsak szegényes nyelvtudásunkkal nem sokra mentünk volna. Mindeközben bejártuk egész Offenbachot és Frankfurtot az elmúlt héten, mindent megnéztünk, amit csak lehetett, kipróbáltuk a tömegközlekedést ( a frankfurti metró zseniális, nagyon élveztük:) voltunk állatkertben, eljártunk ping-pongozni, meg játszótérre a lányokkal, és sétáltunk nagyokat a sok-sok szebbnél szebb parkban a környéken. És lassan kezdjük megszokni a klímát, ami kicsit másabb, mint az otthoni. Az éles északi levegő nagyon jót tett mindannyiunknak, a lányok akik eddig sokat köhögtek, azóta amióta itt vannak makk egészségesek, és az ember egyszerűen jobban érzi magát (bár ennek talán pszichológiai okai is lehetnek:)
 |
|
|
| Összes hozzászólás: 0 | |