Vannak szar dolgok az életben. Ezzel most nagy titkot árúltam el mi? De a legbosszantóbb, az amikor a dolgok rosszabbak, mint ahogy kinéznek. Amikor számítasz a rosszra de még rosszabb jön helyette. Régóta terveztem, hogy ki kéne vegyek már egy kis szabadságot, mert kábé két éve nem voltam szabin. Erre bárányhimlős lettem... Nesze neked szabadság...
        Ez ugye indulásból két hét kényszerpihenő, mindemellett mindenki azzal riogatott, hogy felnőtt korban ez nagyon veszélyes és egy csomó szövődménnyel járhat, amik elhúzhatják akár három-négy hetesre is a bulit. Ez így önmagában ugye elég szar, mert a kis hólyagok viszketnek, fájnak a legkreatívabb helyeken megjelenve, közben láz és fejfájás is befigyel néha, némi koordinációs zavarral megfűszerezve, és az immunrendszer rendesen legyengül, ezért, amellett, hogy fertőző az ember bármit elkaphat ha kimegy a lakásból, így muszály bent maradni. Itt mutat be egy hatalmas fügét a sors és emeli a tétet még kettővel. Anna, és Szilvi is ugyanakkor lett himlős mint én. Még szerencse, hogy Nóri már túl van rajta, így legalább kenyérért leküldhetjük a boltba, ha már mi nem mehetünk sehova:) Két hetes közös családi program kipipálva, utána lehet szépen folytatni a melót...
         Nem tudom, ki hogy van vele, de én gyűlölök egy helyben ülni és semmit sem csinálni. Valamivel mindig foglalkoznom kell, mert különben úgy érzem, csak elpocsékolom a drága időt, és oké még az első pár napban kibírtam, hogy ágyban maradjak, megnéztem pár filmet, olvastam, meg ilyesmi, de azután már mindent csináltam volna, gyakoroltam, dalszövegeket kerestem ki a neten, újrakevertem egy régebbi dalomat, meg persze játszottam a lányaimmal:) DE akkor is utálom hogy nem mehetek ki! Ráadásúl ma, egy hét után először, amikor kimentem a kamráig, hogy hozzak be egy kis fát (amit a múlt héten anyuék intéztek), úgy elfáradtam, hogy mire beértem már le kellett üljek, pedig alig tíz percet voltam kint. Na ez az ami egyszerre megijeszt és feldühít. Na de még csak hétfő, hét végéig remélem rendbejövök...